Skip to main content

Összevont megyei továbbképzés

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A korábban közöltek szerint pontosítom az összevont megyei továbbképzések idejét, helyét:

- 2013. március 19-én 18 órától

- 2013. április 16-án 18 órától

- 2013. május 14-én 18 órától

A továbbképzés helyszíne: Kormányhivatal, Szeged, Rákóczi tér 1. sz.

A továbbképzések megkezdése előtt egy órával - tehát 17 órától - összevont ellenőri továbbképzéseket is tartunk a Csanád teremben, ahol az ellenőrök részvétele kötelező.

Köszönettel:

Játékvezetői tanfolyamot elvégzők működési jelentkezése

Tisztelt Tanfolyami Résztvevők!

A mellékletből letölthető az eredményes vizsgát követően benyújtható jelentkezési lap a játékvezetői működéshez. A kitöltött jelentkezési lapot 2013. március 19-én 18.00 órakor Szeged, Rákóczi tér 1. sz. alatt tartandó központi továbbképzésre kell elhozni.

Köszönettel:

dr.Serfőző Zsolt

JB. elnök

Mérkőzések adminisztrációja

Tisztelt Játékvezetők!

A tavaszi szezon kezdetén nem árt felfrissíteni az ősszel is elhangzottakat az alábbiak szerint:

Minden mérkőzés befejezését követő 20 percen belül az MLSZ Csongrád megyei Igazgatósága által szervezett mérkőzések eredményét telefonon Nógrádi Tibor igazgató úrnak le kell adni a 0630/7742712-es telefonszámra.

A mérkőzés napján, de legkésőbb vasárnap estig az elektronikus jegyzőkönyvet az irodarendszerbe fel kell tölteni a játékvezetőnek!

A mérkőzés papir alapú jegyzőkönyvét meg kell küldeni az alábbi címre:

Pótteszt

Címkék

Tisztelt Játékvezetők!

A fizikai felmérés póttesztjét 2013.március 16-án 09.00 órakor tartjuk Szegeden, a Felső Tiszaparti sportpályán. A résztvevő játékvezetőket a csoportvezetőik értesítik ki.

Köszönettel:

dr. Serfőző Zsolt

JB. elnök

Felhívás jegyzék lezárására

Címkék

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A megyei igazgatóságoknak csütörtök 12 óráig le kell zárniuk a jegyzékeket, ezért kérek minden sporttársat - aki 2013. február hónapban mérkőzést vezetett, ellenőrzött - , hogy az elszámolási jegyzékét soron kívül zárja le.

Köszönettel:

dr. Serfőző Zsolt

JB. elnök

Szegedi csoport továbbképzése

Tisztelt Szegedi Játékvezetők, Ellenőrök!

A szegedi csoport továbbképzései (legközelebb 03.05-én) továbbra is a makkosházi Általános Iskolában, Ortutay u.3 szám alatt lesznek 17.30 órai kezdettel.

Megjelenés minden szegedi játékvezetőnek és ellenőrnek kötelező!

Köszönettel,

dr. Serfőző Zsolt

JB elnök

Rendezői előírások

Tisztelt Játékvezetők!

Mellékletben csatolom Nógrádi Tibor igazgató úrnak a frissítő kurzuson tartott előadásának emlékeztetőjét.

Köszönettel,

dr.Serfőző Zsolt

JB elnök

 

60 év feletti játékvezetők felmérése

Címkék

Tisztelt Játékvezetők!

Az MLSZ JB a 60 év fölötti játékvezetők részére (akik működni szeretnének) központi fizikai és elméleti tesztet szervez 2013. március 19-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban. A futás teljesítéséhez az érvényes sportorvosi igazolást a helyszínen be kell mutatni. Ezen kívül a jelentkezőknek a JB elnök támogató levelét is be kell mutatni.

2013. tavaszi szezon továbbképzések

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

 

Először is köszönöm, hogy a tavaszi frissítő továbbképzésen fegyelmezetten és a kiírt időpontokat betartva vettetek részt. A 2013. tavaszi szezonra vonatkozó továbbképzési időpontok az alábbiak lesznek:

2013. március 05-én   Szegedi csoport továbbképzés

2013. március 19-én   Összevont megyei továbbképzés

2013. április 02-án     Szegedi csoport továbbképzés

2013. április 16-án    Összevont megyei továbbképzés

2013.évi nyilatkozatok

Címkék

Tisztelt Játékvezetők, Ellenőrök!

A csatolt mellékletekből letölthetőek a 2013-as évre vonatkozó megbízási szerződések.

dr.Serfőző Zsolt

JB Elnök

Tartalom átvétel